Type: MainIndex

Ma már lenyugodtam... így hét végére.
Rájöttem hogy nem lehetek gyenge..mert akkor még jobban összeroskadok.Erősnek kell lennem újból.Kell a régi önmagam.Nem búslakodok tovább...
Újból boldog leszek,újból visszaszerzek mindent...
Csak kell valami löket...Lehet már párkapcsolat függőségem van,de tényleg megnyugodna a lelkem ha lenne valaki mellettem.egy olyasvalaki aki mindig ráébreszt h én vagyok a legcsodálatosabb és a legfontosabb számára.Akinek az ölelése feltöltene...aki miatt élnem kéne.
De ilyen még egy ideig nem lesz...1.nincs ilyen pasi most,nem is hiszem h lesz...
2.még azt hiszem pihennem kell, amúgy se készültem fel egy újabb kapcsolatra,bár azért néha jólesne...
Szóval élek tovább...minden a szokásos. Még megvagyok törve..nem forrtak vissza a sebek,de már félig meddig begyógyult.Néha még mindig eszembe jut a régi 'szép' életem,és persze visszasírom..de minden okkal történik..okkal kellett elhagynom azt a szép életet.igy leszek még erősebb...
most egy kis relax lesz,hogy újra magamra találjak,és meglegyen a lelki békém!:)

Idegileg összeroppantam.olyan dolgok történtek ma amit soha nem fogok elfelejteni!
Teljesen kikészültem és ezt olyan rossz kimondani.Rossz hogy ennyi évesen ennyire tönkrementem.
Hozzáteszem családi ügy...és erre még jön a szerelemi is.Annyira rossz,annyira fáj.Miért nem lehet normális életem?nem nyavajgáskép mondom,ez mind nem azért van mert anyu nem vette meg a legmenőbb cipőt nekem...NEM.Itt velünk van a baj! nem akarok részletezni semmit...csak el akarok tőlük menni,nem érzem jól magam velük.Utoljára vagy 5évesen éreztem azt hogy: örülök hogy ebbe a családba születtem és hogy szeretnek engem és énis őket.Ma már minden megváltozott...sajnos.és itt velem van a baj, miattam van ez mind.de valójában én ezt nem vallom be magamnak,túl makacs vagyok...Most leírtam, de magamba még mindig azt hiszem hogy ez biztos nem miattam volt,hanem csak ők tehetnek erről...
akárhányszor meglátom őket mégjobban megbizonyosodik bennem az a hitt hogy igen is ők tehetnek mindenről...mindegy...nemérdekelnek már
legjobban az esne jól ha valaki megvigasztalna...mondjuk például "Ő". de nem rám se hederít...és ez még egy lapáttal rátesz az egészre...
még egy szia mizu is jól esne tőle...vagy egy hogy vagy....de semmi. pedig ez a pár szó tőle csodákra lenne képes...
sose éreztem magam még ennyire szomorúnak,és szerencsétlennek.Ennyi rossz dolog még nem történt velem...ez nekem túl sok egyszerre,megfojt...és már nem tudok lélegezni....
Tegnap eljött a várva várt szombat...de minek? Ha tudtam volna hogy ilyen szar lesz...el se megyek.Sőt most már át fogom gondolni hogy mikor megyek legközelebb...
és hogy miért vagyok szerencsétlen? a szombattal kapcsolatos,de nincs kedvem leírni...
egyre jobban érzem ezt és el akarok tűnni.láthatatlanná akarok válni!!! nem akarom én ezt az egészet. belefáradtam a semmibe,abba hogy mindig csak rossz történik velem...
ilyenkor mindenki azt mondja hogy a rossz után már csak a jo jöhet és ki kell várni.
de tudjátok én már belefáradtam várni is! várni várni és várni, régen mindig ezzel nyugtattam magam. mindiug modogattam magamba: várj még majd rád talál az "igazi", várj még hátha jobb lesz, várj hátha lépni fog ő, várj hátha megszeret.
NEM JO VÁRNI. a legkínzóbb dolog!

nincs lehetetlen...csak tehetetlen!!!